Az illatával vegyített pokróc alól bámulom, ahogy egyre csak beszél, áhítattal és reményekkel telve az előtte álló életről. Még hallom a hangját, de már nem figyelek rá csak valami ismerős derengés ötlik fel a fejemben, mintha már láttam volna ezt a szempárt ilyen vad közelségből. Kisvártatva bebújik mögém az ágyba. Egészen óvatosan átkarol, én pedig beleremegek a hűvös érintésbe. Nem a bőre a bőrömön vagy a félelem amit nyilvánvalóan éreztem, hanem a felismerés, hogy van valaki aki csupán egyetlen érintéssel képes megolvasztani a szívemet. Így fekszünk és arcát a hajamba fúrva hallgatom a szúrós lélegzetvételét centikre a fülem mellől. Ha van az életünkben egyetlen pillanat, egy szemvillanásnyi másodperc ami azután beleivódik létezésünk minden egyes mondatába és lélegzetvételébe és ami által örökre elveszítjük az irányítást magunk fölött hát számomra ez volt az..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése